Jump to content

Együtt tanulás vagy anya csinálja a leckét?

2022. 09. 21. 19:00

Sok szülő vált tanítóvá, tanárrá, amikor a koronavírus miatti rendelkezések értelmében a gyerekek tanítása otthonról valósult meg és sokan a munka home office változatát „élvezhették”.

Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, ahogy monda ni szokták, de talán a karanténos időszak sokkal inkább a gyerekekkel való közös tanulásra terelte a figyelmet. Habár azóta már visszavették jogos szerepkörüket a pedagógusok, mégis sok szülő (online tanulás és karantén nélkül is) mégis rajta tartja a szemét gyermeke tanulmányain. Normál esetben is így kellene ennek lennie, ám mindig vannak, akik a maximumot szeretnék gyerekeikből kisajtolni mindenkor. Ennek hátterében állhat az is, hogy felnőtt életüket szeretnék megalapozni a tanulással, ugyanakkor saját álmaik megvalósítását is a gyermekeikben láthatják.

Az, hogy a gyerekek igénylik szüleik támogatását tanuláskor, egyértelmű és helyén is való. Ugyanakkor ennek nem szabadna azt jelentenie, hogy lényegében apa vagy anya oldja meg a feladatokat a gyerkőc helyett. Ez minden, csak nem a helyes viselkedés, pláne nem a megfelelő szándék a tanításhoz.

A szülők már túl vannak az iskoláik javán. Amit a gyerekek tanulnak az általános iskolában, középiskolában, azt egyszer már ők is elsajátították. Ha koptak is az ismeretek, azt fel lehet eleveníteni némi olvasással. A gyerekek viszont azzal a tudással rendelkeznek, ami az iskolában ragadt rájuk, így, ha mindig mi oldjuk meg helyettük a feladatokat, akkor marad a fél tudás. Az együtt tanulás jelentse azt, hogy segítünk megértetni, elsajátítani az újdonságokat, de nem helyettük végezzük el a munkát. Főleg nem azért, hogy jobb jegyet kapjanak. Az ugyanis inkább a szülőket minősíti és nem a gyerkőc tudását.

A gyerekeknek nagyobb szükségük van arra, hogy az együtt tanulás során olyan ötletekkel segítsük őket, amivel a tanulás eredményesebb legyen. Használhatnak különböző színű szövegkiemelőt, amely a könyvben, füzetben remekül mutatja a fontos szavakat, kifejezéseket. A diákok jó része vizuális típus, és az ilyen kiemelés segít felidézni a tanultakat. A nagyobb anyagrészek megtanulásának jó módszere, ha jegyzetet készíttetünk a csemetével. Ehhez el kell olvasni az egész anyagrészt és a fő mondanivalót ki kell írni.

A kisebb gyerekek esetében érdemes játékosan megközelíteni mindent. A nehezen megtanulható részből dalt vagy verset is lehet költeni.

Kicsik és nagyok esetében is igaz, hogy a tanulás ideje alatt nyugodt körülményt szükséges biztosítani, azaz ne szóljon zene és tévé és a telefonozást is mellőzni kell.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: pixabay.com)