Az agyunk mindig működik. Még alvás közben is irányítja a szerveinket. Éber állapotunkban pedig minden, ami épp velünk történik, másodperceken belül már csak emlék. Sokszor olyan gondolatok merülnek fel bennünk, amelyek a mélyről törnek fel. Egy elraktározott, korábban megélt esemény kapcsán beugranak emlékfoszlányok. Helyszínek, személyek, történések, amelyeket már el is felejtettünk. Vagyis nem kitöröltük tudatunkból, sokkal inkább arról van szó, hogy akkor emlékszünk momentumokra, amikor újra hasonlót élünk meg. Ilyenkor elővesszük az elraktározott emlékeket, vagyis emlékszünk.  

Olyan impulzív világban élünk, hogy naponta nagyon sok inger ér szinte mindenkit. Egy nap, de akár néhány perc leforgása alatt nagyon sok inger érhet. Ne csodálkozzunk nap végére, hogy tele van a fejünk. Jártál már úgy, hogy elszántan elindultál valamiért, de félúton megtorpantál, mert egyszerűen elfelejtetted, hogy miért mentél? Olyan is volt, hogy a nyelved hegyén volt egy ismerősöd neve, mégsem jutott eszedbe hogy hívják? Egyesek gyakrabban tapasztalják ezeket az olykor kínos helyzeteket, de legtöbbször inkább csak saját magunknak okoz bosszúságot. Nem kell ehhez idősnek lenni, hogy számos dologra ne emlékezzünk, bár tény, hogy sokan a korosodásra fogják a memória hanyatlását. Mi a helyzet a fiatalokkal? Esetükben nem lehet az idős korra fogni a rossz memóriát. Van arra is magyarázat, méghozzá a szertelenség, a figyelmetlenség, a kapkodás, amely életkori sajátosságként is felfogható. A két korosztály közötti időszak esetében pedig vagy egyikre, vagy másikra fogjuk a felejtés okát.

A memória az emlékeinket tároló hely, amelyről azt szoktuk mondani, hogy a korral romlik annak állapota. Valójában azonban az életkorunk növekedésével ez a tárhely egyre növekszik. Akkor miért felejtünk? Nem a memória romlásának köszönhető ez az olykor kellemetlen állapot, hanem sokszor az emlékekhez vezető utat nem találjuk meg.

A memória egy nagyon jól kitalált rendszer. Egy-egy régi arc, név, hely csak akkor kerül újból felszínre, ha azt újból előhívjuk. Sokáig szunnyadhatnak bennünk úgy, hogy nem használjuk, aztán valami kiváltja azt, hogy visszaemlékezzünk régi történésekre, személyekre. Ezek már bennünk élő, vagy inkább alvó emlékek.

Agyunk úgy működik, mint egy könyvtár. Úgy tárolja memóriánk a sok adatot, mint a könyvtárban tárolják a könyveket. Nem kell mindent fejből tudnunk, hanem ha valamire nagyon koncentrálunk a múltunkból, előhívhatjuk az emlékeket. Így keresünk a könyvtárban is, leszűkítjük a keresés körét, mire megtaláljuk a nekünk megfelelő dokumentumot.

Azért, mert valami régen történt, emlékezhetünk rá úgy, mintha nemrég éltük volna át. Ha a régi történést újra és újra átgondoljuk, megerősítjük annak pozícióját és az akár jóval frissebb történésekre kevésbé emlékszünk, mint a régire. Memóriánk folyton változik. Egyáltalán nincs garancia arra, hogy amit egyszer megtanulunk, az örökre raktározódik agyunkban, és azt sem kell temetni, amit egyszer elfelejtettünk. Lehet ott lapul az memóriánk egyik rejtett zugában.