Van az a típus, akinek felülírja minden tevékenységét, hobbiját és szükségletét a munka és a kitűzött célok elérése iránti motiváció, és van az a típus, aki aztért dolgozik mert muszáj. Meglepő, de mindkét kategóriát ugyan olyan hévvel éri el a burnout szindróma, azaz a kiégés, és ami még meglepőbb, hogy sokan észre sem veszik a jeleket.

Kiégtél-e?

A burnout (kiégés) szindróma régóta létezik, de bővebb kutatásokat alig csak néhány éve végeznek az állapot bőveb megismerésének céljából. Ez utóbbira szükség is van, mert egyre többen esnek bele a kiégés állapotába.

Néhány évtizeddel ezelőtt, ez az állapot főként azon munkaterületekre korlátozódott, ahol iszonyatos pörgés, rengeteg felelősség, és nulla százalékos hibaesély volt a kritérium, például az egészségügyben és a szociális szférákban. A burnout jelenség azonban hamar túl nőtt korábbi önmagán, és az „egyszerű” irodai dolgozótól kezdve a menedzserig tizedeli a jó közérzetet.

A burnout jelenséget viszont sokan fel sem ismerik, mert tünetei nem annyira szembetűnőek, ám ha a legjellegzetesebbeket kellene felsorolni az az állandó fáradékonyság, kedvtelenség, frusztráció, a feladatok elodázása, a munkahelyi szorongás volna az. Ahogy a tünetek, úgy az okok is szerteágazóak. A rendszeres visszajelzés, a megerősítés hiánya, a munkavégzéssel aránytalan szintben álló fizetés, az extra igénybevétel mellett a nagy felelősség, korlátozott előrejutási lehetőségek, a túlterheltség, az adminisztratív terhek mind-mind a kiégés felé terelik az embert.

A kiégés 4 fázisa

Amikor már lélekben megfogalmazódik a dolog, a kirobbanás a gyakorlatban várat magára néhány hetet, aztán szépen lassan követik egymást a fázisok. Az első fázis a „remények fázisa”.

Ebben a fázisban a munkát még élvezi az ember, a feladatokkal járó pörgést, és állandó feldobottságot. Ám az eufórikus állapot hamar átvált frusztráló, gyötrő érzéssé, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy semmire sincs időnk. Állandó időhiányban szenvedünk, a szó legszorosabb értelmében. Ez egy sor problémát szül, például a munka-magánélet egyensúlyának felborulását, és a személyiségben is változásokat indukál. Ilyen helyzetben a melóban ért kudarcot saját kudarcunknak éljük meg, ráadásul irreális elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, és örökös bizonyítási kényszerben szenvedünk. Innentől kezdve kétfelé léphetünk.

A remények fáziság követően vagy a munka szeretetének fázisa vagy a frusztráció fázisa következik. Előbbi során az ember rájön, hogy hivatása érdekében nem áldozhatja fel saját igényeit, vágyait, kapcsolatait. A felfokozott állapotból kiegyensúlyozott létbe vált át, és helyén tudja kezelni a munka-magánélet határait. Ellenben, ha ez a fázis kimarad, és a frusztráció szakaszába lép az illető, teljes káosz következik.

A feladatok és kötelezettségek eluralkodnak rajta, a magánélet teljesen háttérbe szorul, míg a munkavégzéssel töltött idő exponenciálisan növekszik. Beszűkülés, állandó fesztültség és fáradékonyság lesz jellemző.

Ezt követi a teljes apátia. Ekkorra a szeretett hivatás értelmetlenné, értéktelenné válik az ember szemében, és üresnek érzi magát. Szakmai előmenetelét és addigi sikereit semmisnek tekinti. Kezdeti értékrendje felborul, saját tudásába vetett hite meggyöngül, és a kihívások sem villanyozzák már fel többé, sőt menekül előlük.

Az utolsó szakasz a pszichoszomatikus tünetek szakasza, ahol a burnout szindróma testi tünetek képében ölt szerepet. Gyomorfájás, fejfájás, szédülés, fokozott izzadás – csak a legjellemzőbb közül néhány. Ezen kívül állandósul a fáradtságérzet, a reményvesztettség, az élet értelmetlennek, céltalannak látása.

A burnout ellen viszont lehet tenni! Ezzel bővebben itt foglalkoztunk.