Társadalmi elvárásokkal teli életbe születünk bele. Elvárják, hogy elvégezzük az iskolákat – ha lehet, minél magasabbakat –, aztán olyan fiút válasszunk magunk mellé, aki jó családból származik, szintén tanult. A házasságkötés után sorra jöhetnek a mintaszerű gyerekek és még lehetne sorolni, aprólékosabban lebontani egy életet. Ezt várják tőlünk, de mi is ezt várjuk magunktól, hiszen ez a normális, sőt ez a norma. Eszerint növünk fel, eszerint igyekszünk élni, ezek mélyen bennünk vannak.
Még azt is mondani találjuk, hogy ez a sors, és ez a sorsunk. A sors könyvében minden előre meg van írva, mint ahogy az is, hogy kihez kötjük életünket, mikor szüljük gyermekeinket. Előre el van rendelve az életünk, és ezt még akkor is mondani szoktuk, ha amúgy nem hisszük, hogy létezik egyáltalán az előre elrendeltetett. Sémák, amikbe kapaszkodunk, amelyekben felnőttünk, amely ismerős terep és biztonságban érezzük magunkat. Minden, ami ettől eltérő, az félelmetes, ismeretlen. Pedig áhítunk, vágyunk dolgokra, amelyeket nem érünk el saját korlátaink és mások nem tetszése miatt. Az ember életében lehetnek olyan dolgok, amelyeket szívesen csinálna, mert az boldogságot jelentene, ám nem a nagy tömeghez mért hobbi az. Mi van akkor, ha valamit azért csinálunk, mert abban örömünket leljük, a lélek kielégítője, de más rosszallóan néz? Ez az, ami nem kellene, hogy érdekeljen. Nem tudjuk, hogy meddig élünk, ezért nagyon nagy kincs, ha találunk egy olyan hobbit, elfoglaltságot, amelyet magunkénak érzünk, amelyet szívesen csinálunk. Még akkor is, ha vannak körülöttünk olyanok, akiknek ez nem tetszik. Persze nem arról van szó, hogy szándékosan zavarjunk valakit, de tényleg arra kell ügyelnünk, hogy minden napból igyekezzük a jót, a legjobbat kihozni.
Nem beszélve arról, hogy ideje lenne hinni magunkban. Ideje lenne hinni abban, hogy bármilyen jó megtörténhet velünk, és bármi lehet belőlünk. Feltéve, hogy reális álmaink, vágyaink vannak. Ha azonban elég dolgosak, kitartóak – és szerencsések – vagyunk, megtalálhatjuk számításunkat az élet minden területén.
Ha valami nem megy annak ellenére sem, hogy maximálisan belefektettük az energiánkat, akkor azt hagyni érdemes. Habár nagyon nehéz elfogadni, hogy az a sok ráfordított energia és idő egyáltalán nem térült meg, de ha máshogy közelítünk a téma felé, akkor azt lehet megállapítani, hogy legalább már tudjuk, mivel nem érdemes foglalkozni. Van ugyanis az a helyzet, az a fájdalom, amelyet meg kell élnünk, és nem szabad kihátrálni, de szembe menni sem. Egyszerűen meg kell élni a kudarcot, ami idővel csitul bennünk.
Meg kell ismernünk önmagunkat. Akkor is jöhetnek utunkba akadályok, meg kell küzdeni nehézségekkel, nem feltétlenül lesz könnyű az életünk, azonban ha ismerjük önmagunkat, akkor a megoldást is hamarabb megtalálhatjuk. Azt is gyorsabban felmérhetjük, hogy szükséges-e valamivel foglalkoznunk, vagy minimális energia befektetést sem igényel.
Van néhány dolog, amelyet muszáj elengednünk akkor, ha meg akarjuk élni a jelent és abból a lehető legjobbat hozzuk ki.
