Magad körül is biztosan találsz olyanokat, akik még mindig a tegnap terheit cipelik magukon, és ami a félelmetes, hogy országnak, világnak szajkózzák a maguk igazát. Az ilyenfajta sértettség és kudarc rátelepszik mindennapjaikra, életükre, és még a körülöttük élőkre is. Ezáltal egyben a fejlődéstől, a továbbkezdés lehetőségétől is megfosztják magukat, mert még mindig sebeiket nyalogatják.
Nemcsak kapcsolati téren lehet múltbéli, elméletileg feledett, temetett történéseket emlegetni, hanem a gyerekek életében is. Valamilyen, egy megtörtént rosszabb eseménynek nem szabad beárnyékolnia a mindennapokat. Főleg nem szabad a szemére hányni nap, mint nap, mert minden motivációt kiölhet a gyermekből.
Visszakanyarodva a párkapcsolatokra, ha volt egy törés a kapcsolatban, és megoldották a felek, túl vannak rajta, akkor felesleges a múlt vétségeivel előhozakodni. Ha már hátunk mögött van az esemény, megbeszéltük, és meg is bocsátottunk egymásnak, magunknak, a másik félnek, semmiképp nem szabad azzal újra a felszínre törni.
Az igazi megbocsátás az, amikor elfeledjük azt, ami megtörtént. Még ha egykor fájdalmas is volt, az már a múlt. Volt időnk sértettnek lenni, volt idő sírni rajta, és a kezdeti sokk után jöhetett az esemény feldolgozása, valamint a megbocsátás.
Sérelmek mindenfelé érnek minket, de a megbocsátani tudás az a kincs, amivel egészségünket is megvédhetjük. Az a gesztus, amikor valaki rossz húzását, cselekedetét meg tudjuk bocsátani úgy, hogy semmilyen rossz gondolatot, érzelmet nem táplálunk felé, bosszúvágy sem kerget, jó hatással van a szervezetünkre. A harag és a bosszú, megbocsátani nem tudás még több kellemetlenséget okoz, mint amit maga a kirobbantó helyet keltett. Akik nem képesek megbocsátani, magasabb a vérnyomásuk és a pulzusuk, az arcizmaik feszesebbek, többet izzadnak.
A megbocsátás fejleszthető, egy őszinte „sajnálom” kifejezésével kezdődhet. Kimutatták, hogy a megbocsátás megvéd a stressztől, javítja az immunrendszert, jobban alszunk, alacsonyabb a vérnyomásunk. Meg kell tanulnunk megbocsátani.
