A gyerekek is sokszor úgy fejezik ki nemtetszésüket, fájdalmukat, hogy sírnak. Csakhogy sírnak akkor is, amikor leesik a földre valamelyik játékuk, ha kilöttyen a kakaó, a csoki papírját nem tudják lehámozni a tartalomról, amelyek indítékként szolgálnak egy nagy zokogásra. Banális okok, mondjuk mi felnőttek, hiszen indokolatlan az ilyen heves reakció. A sírás csak nem csitul, így mi szülők, felnőttek azon fáradozunk, hogy a hihetetlen tragikus helyzetet megoldjuk. Felvesszük, ami leesett, megragasztjuk, ami eltört, próbáljuk a terepet úgy rendezni, hogy a sírás abbamaradjon. Igen, jól sejted. A sírás folytatódik. Jól tudjuk, hogy nem az váltotta ki a gyermekből a sírást, ami végül a könnyeket fakasztotta. Az már csak pont az i-re. Ebben az állapotban már a kibonthatatlannak tűnő csomagolás is olyan érzelmi túlcsordulást okoz a gyermekben, amelytől szabadulnia kell. Olyan dolog vagy helyzet miatt sír, amelyben nehéz élnie, a sírással igyekszik megszabadulni a feszültségtől. A felnőttek, a szülők azonnal azt mondják a kicsinek, hogy „Ne sírj!”, amellyel persze jót akarnak, ők is oldani akarják a gyermek feszültségét, csakhogy ezzel megakadályozzák, hogy az érzelmeitől megszabaduljon. Mi felnőttek is azt éreztetjük ebben a helyzetben a gyermekkel, hogy nem elég a te bajod, de még én sem tudok vele mit kezdeni. A szülők többsége negatívumként éli meg gyermeke sírását. Ha a kicsi sír, az rossz, vagyis olyan helyzet adódik, amit meg kell oldani.

Mi a leghatékonyabb ilyen helyzetben? Nem kell magyarázni, nem kell beszélni, főleg nem túl sokat. Sokszor szavak nélkül is megoldódnak az ilyen pillanatok, csak guggoljunk le hozzá és hallgassuk meg, hogy mi a baja. Ne szóljunk közbe, ne vigasztaljuk. Csak nézzünk a szemébe és hallgassuk figyelemmel. Az ilyen „tragikus” helyzetben a legtöbb, amit tehetünk, hogy a gyermek mellett vagyunk, és egy nagy öleléssel nyugtatjuk. A testkontaktus fontossága vitathatatlan. Legtöbbször ez a megoldás, vagyis az, hogy szinte semmit sem teszünk.

Hányszor, de hányszor sírjuk el magunkat mi felnőttek is. Hiába női feszültségoldás alapja a sírás, a férfiak is elpityergik magukat. Jön is a reakció másoktól, hogy sírjunk csak, hiszen sokkal jobb lesz utána. Valóban, egy kiadós sírással lazítunk izmainkon is, és persze megszabadulunk érzelmi túltöltöttségünktől is. Aki nem sírja ki magából fájdalmait, annak testében megnő a citokin mennyisége, amely gyulladásokat okozhat a szervezetben. Nagyobb az esélye a cukorbetegség, a rák és az infarktus kialakulására is.