Jump to content

Megnyílt a pozsonyi karácsonyi vásár

2019. 11. 22. 21:00

A pozsonyiak közös karácsonyfáján elhelyezett díszkivilágítás bekapcsolásával megnyílt péntek kora este a pozsonyi karácsonyi vásár.

A vásár, amely már évek óta a legtöbb - rendszerint több tízezer - látogatót Pozsonyba vonzó városi rendezvény, idén december 22-éig tart nyitva és egyidejűleg zajlik több óvárosi helyszínen.

A rendezvény központi helyszíne ezúttal is a Fő téren a közös fenyőfa köré felállított vásárváros. A Fő téren a megszokottnál kevesebb, 76 stand áll.

Pozsony közös karácsonyfáját egy néhány évtizedes hagyomány alapján önkéntesen felajánlott fák közül választják, idén egy 25 éves, 14 méteres erdei fenyőre esett a választás.

Újdonságnak számít a nagyszínpad helyszíne, ezt idén a Fő tér helyett a Ferencesek terén állították fel, ahol délután és este könnyű-, komoly-, illetve népzenei előadók sora lép fel. A vásár másik helyszíne az egykori Kossuth, ma Hviezdoslav tér, ahol a régi nemzeti színház előtt az óvárosi önkormányzat üzemeltet egy néhány tucat standos vásárt.

Matus Vallo, Pozsony tavaly megválasztott főpolgármestere új, "a minőségre és a környezetvédelemre összpontosító" karácsonyi vásárt hirdette meg. Ennek alapján a vásár történetében először a standosok csak visszaváltható vagy komposztálható poharakat, csomagolásokat használhatnak, a nagyszínpad korábbi helyére pedig szelektív hulladékgyűjtést lehetővé tévő kukákat helyeztek ki.

A standok kínálata is változott a korábbi évekhez képest, túlnyomó többségükben most népművészeti termékeket, karácsonyi ajándékokat és díszeket árulnak, mintegy harmadukat különböző nonprofit szervezetek működtetik. A vásárt üzemeltető fővárosi önkormányzat csökkentette az ételt-italt kínáló standok számát, aminek hatását a megszokottnál is hosszabb sorokban már a megnyitó estéjén érezni lehetett.

(Forrás: marmalade.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)