Jump to content

Bizarr fagylaltok

2017. 04. 11. 19:00

Az ember mindig többre vágyik. Ahogy beköszöntött a tavasz, már a szívünk és testünk is egyre jobban vágyott a még melegebbre és hogy végre fagyit ehessünk. Nos, már éljük ezt az időszakot.

Ha pedig így van, akkor körülnéztünk a világban, hogy a hagyományos csoki, citrom, vanília, puncs verzión túl milyen fagylaltokat lehet kapni hazánkban és a világban is. Korábban a hagyományos, már-már elcsépeltnek vélt ízkombináción túl, egyre inkább megjelentek az idegen ízek, ma pedig már olyan extrém kreációkat kínálnak elénk, amelyeket talán ki sem próbálnánk, ha nem olyan módon kínálnák, mint ahogy. Az ember kíváncsi és szeret kísérletezni, akár az ízek terén is. Emiatt is lehetett sejteni, hogy a csoki, a citrom és a vanília csak ideig-óráig fogja kielégíteni a fagylaltozni kívánókat.

Egyre több a különlegesség, egyre szélesebb a választék már a fagylaltok terén is. A hagyományos ízeket már rég felülmúltuk. Ma már akár olajos magvakkal dúsított fagylaltokat is nyalhatunk, hogy a bélflóránk egyensúlyát is karbantartsuk. Egyszerre elégítjük ki fagyi utáni vágyunkat, közben pedig az egészségünkre is koncentrálunk. Ebben a jegyben kóstolhatunk zöldteás fagyit is. Mint tudjuk, a zöldtea is jó az egészségünk megőrzésére. Ugyanúgy megtalálható az Earl Grey teás fagyi is. Ha pedig már növény, akkor miért ne kóstolhatnánk levendula fagylaltot?  A gyümölcsös fagyikat pedig nemcsak külön gombóc formájában lehet kombinálni, hanem sajátos ízeket lehet összehozni mondjuk a dinnye és a kókusz keresztezéséből.

A gyerekeket és a felnőtteket is elvarázsolhatja az a színpompa, amelyet egy szivárványfagylalt nyújthat. A sok színben pompázó édesség igazán élénk mind színeiben, mind ízében. Miért ne lehetne kombinálni a különböző ízfajtákat? Édes a sóssal jól megfér, és sokan ki is próbálják akár a sóskaramellt is.

Habár nem megszokott alapanyagok, ízek és párosítások voltak a fentiek, mégsem olyan extrém fagylaltok, nem úgy mint a Viagrából készült. Emellett persze más fagylaltérdekességeket is fel lehet fedezni. Nálunk már hódít a szalonnás és a pálinkás fagylalt. A japánok igazán mesterei a fagyik tűréshatárát pedzegetni, náluk ugyanis a wasabi fagylalton túl, megkóstolható a tengeri hínáros, vagy a szójaszósz fagyi. Ezek mind a japán konyha alapjait szolgálják, ezért már tölcsérben és hidegen is lehet fogyasztani. Ugyanígy megtalálható az apró halakból, medúzából, a tintahal tintájából készült nyalánkság is.

Még ennél is extrémebbet kóstolhatunk a Fülöp-szigeteken. Talán már ezen a kategórián is jócskán túlmutat a krokodilfagyi. Valószínűleg sokan egyből a hüllők húsára gondoltok, mint alapanyag, de valójában a hüllő tojásából készítik ezt a finomságot (?!).

Nemcsak a milyen, hanem a hogyan is fontos. Vagyis az sem mindegy, hogy mibe töltik a fagylaltokat. Habár a legtöbben még mindig esküszünk a ropogós, friss tölcsérre, de annak is vannak már színes változatai. Nem is beszélve a kényelmet szolgáló sétáló pohárkákkal a nagy forróságban is sokkal könnyebben boldogulunk, mint az olvadó fagyitól eláztatott, csöpögő tölcsérrel. Még természetesebb és különlegesebb, ha mondjuk a gyümölcs héja szolgál tölcsérül. Mondjuk az ananász, amely stabil tartást, csöpögésmentes fagyizást kínál. Lehet ezt így is csinálni és kínálni:

(Forrás: marmalade.hu | dontbelieveinjetlag.com, bigshocking.com, popsugar.com/képek | youtube.com/videó)