Jump to content

Az év fája 2016-ban

2016. 02. 28. 18:00

Nagy szükség van világszerte, így persze hazánkban is a környezetvédelemre. Ennek keretén belül meg kell ismerni a körülvevő flórát és faunát. Ha segíteni nem tudunk, akkor legalább ne ártsunk, de szavazni még lehet.

Azonban segíteni sem olyan nehéz, ha csak arra gondolunk, hogy szelektíven válogatjuk a szemetet, egyáltalán nem szemetelünk, természetes tisztítószereket használunk otthonunkban, többet használunk, kerékpárt vagy más közlekedési eszközt az autón kívül. A természet tüdejének az erdőket nevezzük. Az azt képező fák kincsek nem csak látványban, de természeti értéküket tekintve is.

Németországban már 1989-től kezdve választják ki az év fáját, amelyre az adott évben különösen nagy figyelmet szentelnek. A választott fafajról népszerűsítő kiadványokat jelentetnek meg, ismeretterjesztő előadások, cikkek alapján igyekeznek bemutatni a fát azoknak is, akik nem szakértői ennek. Hasonló megmozdulást indított el 1995-ben Bartha Dénes hazánkban is. Így történt meg az, hogy első alkalommal Magyarországon is megválaszthattuk az év fáját. 1996-ban a madárcseresznye, 1997-ben a kislevelű hárs, 1998-ban a vadkörte, 1999-ben a hegyi szil, 2000-ben a barkócaberkenye, 2001-ben a bibircses nyír, 2002-ben a molyhos tölgy és olasz tölgy, 2003-ban a hegyi juhar, 2004-ben a fekete nyár, 2005-ben a közönséges boróka, 2006-ban a magyar kőris, 2007-ben a szelídgesztenye, 2008-ban a törékeny fűz, 2009-ben a mézgás éger, 2010-ben az ezüst hárs,  2011-ben a tiszafa, 2012-ben a zselnicemeggy, 2013-ban a házi berkenye, 2014-ben a mezei juhar, 2015-ben a kocsányos tölgy. Az idei évben a mezei szilre esett a választás.

Természetesen hazai viszonylatban is a természet- és fajvédelem céljából indult el a mozgalom. Főleg olyan fafajokat helyeznek a szavazás középpontjába a szakemberek, amelyeknek erdészeti jelentőségük is van. Az év fájára különösen nagy figyelmet fordítanak hazánkban is, kiadványokban, szaklapokban népszerűsítenek.

A fák versenyének egy új terepe az Európai Év Fája szavazás, amelynek eredménye április 20-án lepleződik majd le Brüsszelben. Izgalmas időszak ez, amelyben még február utolsó napján tehetünk azért, hogy magyar fa nyerje el ezt a díjat. A nyilvános szavazás szerint jelenleg a bátaszéki molyhos tölgy vezet, legalábbis ezt mutatták eddig az adatot. Az 1500 körül ültetett fa támasztéka a mellé épített kápolna. A szavazatok száma azonban már nem látható, itkosított, de szavazni még február 29-én lehetősége lesz mindenkinek ITT! Csak egy e-mailcím szükséges, és mehet a strigula a bátaszéki matuzsálemnek. 

(Forrás: turistamagazin.hu/kép)