Jump to content

Koppenhága: a két keréken guruló város

2014. 10. 23. 12:55

Azt mondják, a dán főváros igazi paradicsom a biciklizni vágyók számára, ám éppen ebből adódik egy nagy hátulütője is: a több ezer leparkolt bicikli csúf, bosszantó forgalmi akadályt képez a város számtalan pontján.

Könnyű dolga van annak, aki a kerékpárt választja közlekedési eszközéül Koppenhágában. Nemrégiben adták át az új, kétsávos bicikliutat, illetve a csak bringások számára fenntartott hidat, amivel még színesebbek lettek a lehetőségei azoknak, akik eddig is igénybe vették az összesen 400 km hosszú kerékpárutat, ahol –a magyarországi viszonyokkal ellentétben- sem az autókkal, sem pedig a gyalogosokkal nem kell osztozkodniuk a kerékpárosoknak.

A 600.000 fős dán fővárosban szinte minden második ember bringával közlekedik, a városban több bicikli van, mint ahány ember, és ötször annyi a kerékpár, mint az autó. Mindezeknek az előnyöknek köszönhetően tisztább a levegő is, az emberek pedig egészségesebbek és elégedettebbek sok nagyváros lakóinál.

A csodaszép képbe azonban némi árnyékot vet a temérdek bicikli elhelyezésének gondja.

A vonatállomások környéke tele van zsúfolva a különféle helyekre leparkolt bringákkal, amik rútul, egymás hegyén hátán várakoznak gazdáikra, de a városban sem sokkal jobb a helyzet. A rosszul, figyelmetlenül, vagy hely szűkében trehányul lelakatolt bringák a város nem két keréken guruló lakosai számára bizony sok bosszúságot jelentenek.

Ráadásul annak ellenére, hogy nagy a biciklilopások száma is –csak az elmúlt évben 18.000 (!) bringának veszett nyoma- a tulajdonosok sokszor le sem kötik a járgányaikat, csak egymásra halmozzák őket, ahogy esik úgy puffan alapon, mivel egy ellopott bicikli sokszor még kevesebb bosszúsággal jár, mint kihalászni a járgányt a kerékpárok és lakatok átláthatatlan özönéből.

Mindennek a tetejébe a kerékpárok olyannyira elszaporodtak a városban, hogy a biciklisták az autósokéhoz hasonló problémával néznek szembe, ha meg akarnak állni: egyre nehezebben találnak parkolóhelyet a járműnek.

Ezért az már világosan látszik, hogy a kerékpárutak kiépítése után a parkolóhelyek megnövelése lesz az új kihívás, amivel a koppenhágai várostervezésnek szembesülnie kell.

Van, ahol már születtek erre megoldások: a holland Groeningen városában a központi pályaudvar alá 10.000 férőhelyes bicikliparkolót építettek, amit éjjel-nappal őriznek, az utrechti vonatállomáson a jelenlegi 4300 férőhelyes bringaparkolót a közeljövőben fogkák 12500 biciklit is befogadó komplexummá átalakítani. 

(BBC, kép: virtualtourist.com)