Jump to content

Asztali etikett a világ körül

2015. 01. 01. 11:09

Bárhová is sodor a szél a világban, érdemes vele tisztában lenni, mi az ami illendő az adott országban, és mi az, amit feltétlenül kerülni érdemes, hogy semmiképpen se bántsuk meg a körülöttünk élőket modortalan viselkedésünkkel –főleg az étkezőasztalnál!

-Kínában a hosszú tészta a hasonlóan hosszú életet szimbolizálja. Ha tehát olyan szerencsénk van, hogy belekóstolhatunk egy nagy tál gőzölgő tésztaételbe, semmiképpen se álljunk neki azokat apró darabkára nyiszatolni, mivel ezzel a saját életünket rövidítjük meg –persze csak szimbolikusan...

Nagy illetlenséget követünk el azzal is, ha az evőpálcikáinkkal beszélgetés közben gesztikulálva a másik felé böködünk.

-Japánban is csínján bánjunk a pálcikáinkkal, és semmiképpen se használjuk őket arra, hogy ételt adjunk át a saját tányérunkról vacsorapartnereinknek, mivel ezzel szerencsétlenséget hozunk a házra. Ha pedig végeztünk az étellel, ne szúrjuk bele a maradékba a pálcánkat. A temetkezési hagyományok során ugyanis a halottnak felajánlott ételbe helyezik ily módon az evőeszközt. Ha tehát mi is így teszünk, azzal balszerencsét hozunk az étteremre, ahol vacsorázunk.

Ez a hiedelem egyébként a kínai és a koreai kulturában is él.

Koreában az is illetlenségnek számít, ha hamarabb kezdjük el az étkezést, mint a legidősebb személy az asztalnál.

-Chilében soha, semmilyen ételhez ne nyúljunk a kezünkkel, a chileiek ugyanis mindent evőeszközzel esznek, pizzát, sült krumplit, de még a szendvicseket is.

-Az Egyesült Államokban is óvatosan étkezzünk! Indiana-beli Beech Grove városában például törvénybe ütköző cselekedetnek számít, ha a nyilvános parkokban görögdinnyét fogyasztunk. A szokatlan törvényt akkor hozták a város vezetői, amikor egyszer a temérdek elhajigált dinnyehéj hatalmas felfordulást okozott a parkokban.

Míg Chilében illetlenség kézzel enni, a Georgiai Gainnesvillában illegális cselekedetnek számít a sült csirke nem kézzel való elfogyasztása. 2009-ben még le is csuktak egy helyi lakost, aki a 91. születésnapját ünnepelendő úgy gondolta, kirúg a hámból, és a rántott csirkét villával óhajtotta elfogyasztani. (Szerencsére utólag kiderült, csak egy jókedélyű barátja próbálta eképp megtréfálni, így természetesen a vádat hamar elejtették, az evőeszközös bűnözőt pedig szabadlábra helyezték.)

-Sohase kérjünk ráadás reszelt sajtot az olasz éttermekben, hacsak nem maga a pincér ajánlja fel nekünk az extra porciót! Ezzel ugyanis vérig sértenénk a szakácsot azt sugallva, nem látta el tökéletesen a feladatát. És mégis, ki akarna fölbőszíteni egy temperamentumos olasz séfet??!

-Míg Amerikában egyáltalán nem számít udvariatlanságnak, ha a vacsorameghívás időpontjára korábban érkezünk, Tanzániában (akárcsak nálunk) illik 15-20 percet késni.

(Condé Nast Traveller, kép: cringel.com)