Jump to content

Figyelemfelkeltés önéletrajz alapján

2020. 03. 30. 19:00

A korona-járvány miatt munkahelyek korlátozzák nyitva tartásukat, amely akár a munkaerő elbocsátásával is együtt járhat.

Nemcsak a most kialakult helyzet késztethet arra, hogy munka után nézzünk. Ha vágyunk valami újra, valami másra, más közegre, akkor elgondolkodunk azzal, hogy talán jelenlegi állásunk nem a legideálisabb. Többféle ok állhat ennek hátterében, de ha megérett bennünk a gondolat, vagy a kényszer hozza úgy, hogy új munkahelyet kell keresnünk, akkor nyúlunk az önéletrajzunkért, motivációs levélért.

A rutinosabb álláskeresők valószínűleg már meglévő önéletrajzzal rendelkeznek, akinek még nincs önéletrajza, az valószínűleg a lehető legmutatósabbat szeretné elkészíteni azért, hogy egy-egy megpályázott helyen nagyobb legyen az érdeklődés iránta.

Az önéletrajz egy olvasata az életünknek, és ha nem is lehet mindent megtudni, de némi képet felvázol előéletünkről, szakmai tudásunkról, tapasztalatunkról. A tartalom az, ami számít, azaz a végzettségek, az iskolák, a készségek és képességek, amelyekkel rendelkezünk, és amelyeket az önéletrajzban is feltüntetünk. Ám egy fotó is nagyon beszédes lehet. Nem véletlenül kér sok munkáltató fényképes önéletrajzot. Egy jó fotónkkal ugyanis mélyebb benyomást kelthetünk, mint az önéletrajzban leírtakkal. És ha a kompetenciánk a fotóval együtt jó összképet mutat, sokkal nagyobb az esélye, hogy ha a munkaadó kezébe kerül önéletrajzunk a nevünk is sokkal gyorsabban megragad. A kép fontossága tehát nem elbagatellizálható. A megnyerő nem a művészi, túlzásokba eső önéletrajzi fotó lesz, hanem a természetes, de hivatalos jellegű kép.

Az önéletrajzunkat úgy kell elkészíteni, hogy az releváns tartalmakkal legyen ellátva. Sok szép és plusz információt tartalmazhat, de ha nem fedi a valóságot, a hiányosságra hamar rádöbbenhet a munkaadó. Akár már a felvételi elbeszélgetés, az interjú során is felismerheti a munkaadó, hogy hamis tényekkel tűzdeltük tele az önéletrajzot. Még kellemetlenebb, ha a kompetenciák hiányával a munkába állás után találkozik a munkaadó.

Az önéletrajzban minden fontos állomást fel kell tüntetni szakmai tapasztalat terén, de tartózkodni kell attól, hogy túl sok és haszontalan információval is terheljük az önéletrajzot. Ez azt is jelenti, hogy a munkát meghirdető számára is bosszantó, túl sok és nem odavaló információk visszariasztják a választástól. Az önéletrajz esztétikájára is ügyelni kell. Legyen jól átlátható, szellős. Tartózkodjunk a sokféle szín használatától, a zsúfoltságtól.

Az önéletrajz egy képet ad rólunk, de a motivációs levélben már azt is kifejezhetjük, hogy miért szeretnénk megkapni az adott állást. Ugyancsak legyen tömör, ám mégis a személyiségünket tükröző a motivációs levél, amely mindvégig megmarad annál a témánál, hogy miért is vagyunk a legalkalmasabbak az adott munkakör betöltésére, mivel tudnánk erősíteni a csapatot, mindezt közhelyek és önfényezés nélkül.  

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com, pexels.com)