Jump to content

Mit látnak benned/rajtad?

2020. 07. 17. 19:00

Naponta meg kell felelnünk kívánalmaknak, és a mindenre odafigyelés kimerítő lehet. Nem csoda, hogy hazaérve teljesen elfáradunk.

Otthon pedig újabb szerepkörünkbe zuttyanunk: anya, apa, testvér. Nem könnyű a mai lét, de tovább nehezíthetjük azt, hogy megítélésünk ne a legjobb legyen. Hiába a flancos ruha, a drága kiegészítő, ha bizonyos dolgokra nem figyelünk.

Adott egy dekoratív, jól öltözködő nő, akiről egészen addig a kifinomult ízlése alapján ítélünk meg, amíg meg nem halljuk trágárul beszélni. Attól a pillanattól kezdve összetörik bennünk a róla alkotott képünk.

Jól tudjuk, hogy az első benyomás mennyire fontos. Igaz ez egy első randevún, állásinterjún, de egy spontán találkozást is megpecsételhet az, hogyan vésődünk be mások agyába. Akik már jól ismernek, tudják minden erényünket és azt is, hogy milyen hátrányaink vannak, de az ismeretlenek számára tiszta lappal indítunk. Egyáltalán nem mindegy, hogy kifelé mit adunk magunkból. Vannak ugyanis olyan részletek, amelyekre az idegenek elsőként figyelnek.

Bárkivel találkozunk és beszélünk, a tekintet elkerülése nemcsak nem ildomos, de beszéd közben a másik arcába nézünk, keressük a tekintetét. A szem amúgy is a lélek tükre, a pillantás sok mindenről árulkodhat, de a szemeken kívül arra is felfigyel a beszédpartnerünk, hogy milyen a fogazatunk. A fogak minősége és mennyisége árulkodik arról, hogy mennyire vagyunk igényesek, ápoltak, mennyire foglalkozunk fogaink állapotával. Nem mindenkinek adatik meg a maradandó fogak megtartása idős korukig, de a mai fogpótlás már arra is lehetőséget kínál, hogy az eredetihez nagyon hasonló és strapabíró műfogakkal kárpótoljon minket.

A beszélgetés során természetesen egymás arcába nézünk, de nemcsak a látvány, hanem a hallottak alapján is megítélnek. Így a hang, a beszéd tempója, a választékosság ugyanolyan sokat árul el rólunk, mint a nyelvtani hibák. Ugyanakkor a beszélgetés során arról is képet kap a beszélgetőpartnerünk, hogy milyen lelkületűek vagyunk. A túlzott magabiztosság legalább annyira unszimpatikussá tehet, mintha valaki önbizalomhiánnyal küzd.

A külsőségek világában jelentősége van az öltözködésnek. Ha ismerjük magunkat, akkor kornak, stílusnak és alkalomnak megfelelően tudunk öltözni, ami alapján valamilyennek megítélnek. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a cipőre senki sem figyel, mert az nem szemmagasságban van. Azonban ez tévedés. A nők nagyobb figyelmet szentelnek a cipőjüknek, nem véletlenül. Megítélésünkben ugyanis nagy szerepe van a cipőnek. Árulkodhat ízlésünkről, hangulatunkról, tisztaságunkról is.

Nem elhanyagolhatók a körmök. Ha nem is látogatjuk rendszerességgel a manikűröst, attól még a tiszta és ápolt kéz fontos a pozitív megítélésért.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)