Jump to content

Maszkos világban élünk

2020. 07. 13. 19:00

Márciusban gyökeres változást tapasztaltunk az életünkben, amely szinte mindenre kiterjedt. Az utóhatásokat még mindig érezhetjük, még akkor is, ha már kezd visszaállni minden a régi kerékvágásba.

Már szabadon, a márciusi karantén előtti időszaknak megfelelően mehetünk boltokba. Azóta már eltörölték az idősekre védelme miatti idősávot, de kötelező és szinte már az új életünkhöz tartozó szokásokat vettünk fel. Ezek közé tartozik a kézfertőtlenítőszerek és a szájmaszk használata.

Habár egyre többen panaszkodnak és sztrájkolnak a szájmaszk viselete ellen, attól még akkor sem szabadultunk meg, ha már a korlátozások javának vége. A boltokban ugyanis kötelező használni, ha tetszik, ha nem.

A koronavírus-járvány idején, amikor az egész világ lassított a tempóján, otthonmaradásra bírta a legtöbb ország a lakosságot, az orvosimaszk beszerzése olyan alapvetővé vált, mintha élelmiszert vásároltunk volna. Aki azonban megunta, hogy a szájmaszk gyorsan elhasználódik, valamint tehetsége, kedve és lehetősége is adódott ahhoz, hogy saját maszkokat készítsen, az meg is tette. Így árasztották el a világot az otthon készült ötletesebbnél ötletesebb maszkok.

Nemcsak textilből, de műanyagból is készültek szájmaszkok.

Mindenki tapasztalhatta a gyakorlatban, hogy maszkkal azonban nem olyan az élet, mint nélküle. Nehezebb megérteni, hogy mások mit motyognak, enni, inni sem lehet csak úgy, ha a maszkot letoljuk az állunk alá, vagy levesszük azt. Erre már kitaláltak egy olyan okosmaszkot, amelyben érzékelő van, és vagy manuálisan vagy az érzékelők bekapcsolásával reagál arra, ha az evőeszköz a maszkhoz közelít és szétnyílik, hogy inni, enni tudjunk.

Ennél jóval egyszerűbb és akár otthon is elkészíthető maszkváltozat az, ha egyszerűen csak egy cipzárt varrunk a maszk közepére, így manuálisan, de megoldhatóvá válik az étkezés.

A cipzáras megoldáson túl annyiféle módot találtak arra az emberek, hogy magukat és másokat is megvédjenek a koronavírustól.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com | videó: https://www.youtube.com/watch?v=Ky4mDHM3a_o, https://www.youtube.com/watch?v=Th1_Uh-Upi4, https://www.youtube.com/watch?v=PwrmEEV2yKE)