Jump to content

Amikor a nagytestvér fejéről lekerül a korona

2020. 09. 25. 19:00

Mindig van egy újabb szakasz a kapcsolatotokban, amelyet a külvilág is próbál sürgetni vagy legalább információt kicsikarni arról, hogy éppen hányadán is állunk.

Tudjátok, arra gondolok, amikor egy pár egymásra talál és a környezetükben lévők már a kezüket dörzsölik remélvén, hogy hamarosan eljegyzés lesz. Az eljegyzés után nem áll le a sürgetés, mert már az esküvőről faggatóznak. A házasságkötés után pedig szóba kerül a gyermektéma, majd a kistestvér és így tovább.

Egy gyermekes szülők sokszor találják magukat szemben azzal a kérdéssel, hogy mikor érkezik a kistestvér? Aztán amikor elérkezik oda egy család élete, hogy úton van a második gyermek, akkor talán némi félelem is belevegyül az érzésbe. Eddig egy gyerkőcre kellett csak összpontosítani, de ezután meg fog változni. Ezt kell tudatosítaniuk magukban a szülőknek, azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez milyen lelki terhet jelenthet az eddig egyeduralkodó elsőszülöttnek. A szülők nagyon sokat segíthetnek a saját pozícióját féltő gyermeknek. Gondoljunk csak bele gyermekünk életébe. Néhány éven keresztül csak az övé volt a figyelmünk, majd egyszer közöltük vele, hogy kistesója fog érkezni. Örül, de talán már kicsiként is felfogja, hogy akkor már nem csak róla fog szólni minden. Akkor válik mindez valóssággá, amikor tényleg megszületik a testvérke. Az egész addigi élete felfordul az elsőszülöttnek.

#1 Tudatosság

A legtöbb szülőben természetesen felmerül a testvérféltékenység gondolta, ezért tudatosan próbáljuk a legoptimálisabb feltételeket biztosítani már meglévő és születendő gyermekünk számára is. A legtöbb szülő attól tart, hogy az idősebb gyermek nem fogja szeretni a kicsi testvért. Az enyhítés érdekében nem árt tenni.

#2 Beavatás

Még a baba érkezése előtt fel kell készíteni a testvért. Ezt meg lehet tenni beszélgetés során is, de a kisebb gyerekeket akár ide vonatkozó mesékkel is rávezethetjük. Beszélgethetünk arról, hogy milyen volt, amikor ő született.

#3 Együtt

Amikor már megszületett a kistestvér, akkor vonjuk be a kicsi körüli feladatokba, hogy érezze a nagytestvér fontos szerepét, a szülők közelségét és azt, hogy ő is fontos, rá is számítanak.

#4 Saját idő

Picike baba mellett nehezebb, de mégis szükséges külön és csak rá mért időt szánni a nagyobb gyerkőcre, amikor mindent félretéve csak vele foglalkozunk. Ezek a pillanatok segítenek elsimítani a féltékenységet. Sőt azt is biztosítani kell, hogy meglegyen a saját kis területe és saját játékai, mert azok is biztonságot nyújtanak számára.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)