Jump to content

Tanult tehetetlenség állapotában vergődve

2019. 05. 20. 19:00

Ha valamit sokat mondogatunk magunknak, elhisszük azt. Ha mások duruzsolnak valamit rólunk és nekünk körülöttünk élő személyek, ugyanúgy elhihetjük szavaikat.

Akár önbeteljesítő jóslatként is működhetnek azok a gondolatok, amelyek uralják mindennapjainkat, életünket, legyen az pozitív vagy negatív tartalmú.

A jó vagy a rossz felismerése létfontosságú, de ha valami gyötör, mert nem jó, akkor annak megoldására törekszünk. Sokan, de nem mindenki. Milyen sokan hiszik el magukról, hogy valamire nem képesek és milyen sokan vannak úgy, hogy azon dolgoznak tudatosan vagy tudat alatt, hogy rábeszéljék másokra ilyen vagy olyan képességeik hiányát. Még olyan személyek száját is elhagyhatja az a mondat, hogy "Képtelen vagyok megoldani!", akit eddig erős, tudatos emberként ismertünk. Előfordul, hogy lecsökken az energiaszintünk, átmeneti ideig nem találjuk a kiutat, de mindig kell lennie valaminek, ami motivál, ami a megoldásra ösztökél.

A tehetetlenség érzése olyan gyötrő, hogy attól egyértelműen szabadulni szeretnénk. Sokáig nem szeretnénk ebben az állapotban létezni, mert felemészt, beteggé tesz. A tehetetlenség állapota azonban annyira elidőzhet az életünkben, hogy beleszokunk abba a helyzetbe, amiben épp vagyunk. Azaz egy idő után már megtanuljuk elfogadni azt, ami éppen van. Ezt nevezik tanult tehetetlenségnek. Ez persze azt eredményezi, hogy egyáltalán nem törekszünk a kitörésre, megoldásra, inkább megalkuszunk. Csak megerősíti a tanult tehetetlenséget, ha a problémáink megoldásaiba belekezdve sem járunk sikerrel. Akkor meg miért fektessünk bármibe is energiát? Ez van, nekem nem megy!

A tanult tehetetlenség állapotában meg vagyunk arról győződve, hogy bennünk se annyi erő, se annyi lehetőség nincs, hogy jól megoldjuk a helyzetet. Külső segítségben bízunk, de talán mér arra sem vagyunk képesek, hogy megtaláljuk azokat, akik ténylegesen segíthetnének. A tehetetlenség megrekeszt életünkben, utunk folytatásában. Ha nem sikerül átugrani az akadályokat, akkor megrekedünk, amely feszültté, depresszióssá tehet.

Ha körülnézünk magunk körül, akkor találhatunk olyan személyeket magunk körül, akiknek már össze kellett volna omolnia sorsa miatt, hiszen annyi rossz és veszteség érte már. Ennek ellenére mindig talál valami motivációt, ami viszi előre, optimizmusa pedig segíti, hogy ne adja fel a küzdelmet.

Nem mindegy tehát, minek tulajdonítjuk a problémákat. Ha az mindig tőlünk eredőnek véljük, akkor megerősítjük magunkban azt, hogy bármihez is fogunk, az kész csőd, vagyis a tanult tehetetlenséget választjuk később. Inkább bele sem kezdünk semmibe, depresszióssá válunk.

Azok, akik bántalmazottként élnek egy családban, mégsem lépnek ki abból a negatív környezetből, éppen a tanult tehetetlenséget élik. Működhet ez akár a munkahelyen is. Érzi, hogy rossz helyen van, szenved a munkában, a munkatársai mellett, mégsem vált.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)