Jump to content

Egy hónap mentesen

2019. 04. 24. 19:00

Az okos eszközök, a modern technikai lehetőségek nagyban megkönnyítik az életünket, de egyben el is kényelmesedhetünk. Ami korábban teljesen természetes mozzanat lehetett az életünkben, az mára már vagy átalakult, vagy akár meg is szűnt.

Teljesen egyértelmű, hogy ha pénzt szeretnénk átutalni, vagy vásárolni szeretnénk valamit, akkor a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldáshoz elővesszük az okostelefonunkat. Amit korábban csak személyesen tudtunk elintézni, arra most úgy is lehetőségünk van, hogy néhány kód megadásával interneten, telefonon keresztül végezzük el.

Ahogy mondani szokták, aki valamilyen közösségi oldalon nincs fent, az lényegében nem is létezik. A legtöbben tehát aktív résztvevői vagyunk a közösségi médiumok valamelyikén. Ám ez nem jelenti azt, hogy többek, boldogabbak, gazdagabbak lennénk. Akkora adathalmaz vesz körül naponta, új információkkal gazdagodunk, csakhogy akkor is, amikor nem is akarunk. Mások fotói, videói, gondolatai akkor is elérnek minket, amikor egyáltalán nem vagyunk azokra kíváncsiak. Mert a közösségi média már csak ilyen. Olykor túl sok, ennek ellenére a legtöbben átgörgetjük naponta többször is ezeket. Nem vagyunk kíváncsiak mások életére, sőt olykor kimondottan idegesít, hogy túl sokat tudunk meg. Akkor miért nézegetjük annyit? Félünk, hogy valamiről lemaradunk? Vagy attól tartunk, hogy ha nem lapozzuk át a közösségi oldalakat, akkor kevesebbek, kirívóak leszünk?

Teljesen természetes vágyunk lehet azonban az, hogy ne kelljen a több száz, közösségi oldalakon ismerősként feltűnő személyek életébe olyan mélységig belelátni, mintha a legközvetlenebb családtagjaink lennének. Igenis van az az információmennyiség, ami már túl sok, felesleges, érdektelen, unalmas, szánalmas. A másik oldala ennek azonban az, hogy senki nem tartja a kést a nyakunkhoz, hogy 10 percenként kötelezően átnézzük a történéseket. Mindenkinek a saját döntése az, hogy készít-e profilt a közösségi oldalakon, vagy sem. A profil megléte sem jelenti azt, hogy muszáj lapozgatni, muszáj posztolni.

Ha már túl sok az az információmennyiség, amellyel a közösségi oldalak elhalmoznak, rajtunk áll, hogy félretegyük a telefont, és mással foglalkozzunk. Bizony, van élet az okostelefonon túl is.

A tudatosan csökkentett okostelefon és közösségi média használata nyugodtabbá és boldogabbá teheti az embert, mert a kütyün kívül más értékeket is felfedezhet maga körül. Így jobban figyelhetünk családunkra, barátainkra, élhetünk a hobbijainknak. Sőt még önmagunkhoz is visszatalálhatunk. Kevesebb stressznek tesszük ki magunkat, ha nem a telefon bogarászásával töltjük az időnket. Talán önmagunkat is reálisabban látjuk akkor, ha nem a közösségi médiában megosztott álomszerű életet élő, bombaalakot mutató nőkkel és férfiakkal találjuk magunkat szemben.

Van az a funkció a modern készülékeken, amely időzítésével csökkenti az éberen tartó kék fényt. A telefon kijelzőjének módosításával csökkenteni lehet, hogy az éjszakai telefonozás túlzottan felpörgesse az embert, de még érdemesebb ehelyett olvasni. Az éjszakai alvás minőségét nagyban befolyásolhatja az azt megelőző telefonozás.

Besokalltál már a túl sok, felesleges információtól? Rajtad áll az is, hogy visszatalálj magadhoz, családodhoz, barátaidhoz, éltető tevékenységeidhez, kiegyensúlyozottabb életedhez. Legyél közösségi oldal mentes. Legalább kis időre próbáld ki!

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)