Jump to content

Az idei nyár

2020. 07. 02. 19:00

Túl vagyunk a koronavírus-járvány nagyján. Még a maszkok viselése az üzletekben kötelező, de az időkorlátozás már eltörlésre került. A nyaralások is kilátásba kerülhetnek.

Mégis sokan elengedték ezt a nyarat, ami a nyaralást illeti. A vírus megjelenésekor, a karantén idején a már lefoglalt szálláshelyet is visszamondták nagyon sokan. Esetleg csak azok tartották meg foglalásukat, akik augusztus közepére tervezték eleve az idei nyaralásukat. Ha nem maga a nyaralni kívánó mondta vissza a foglalását, akkor nagyon sok esetben a szállásadó tette meg ezt a lépést.

A járvány lecsengése után újra szabad utat kaptunk, nemcsak országon belül, hanem kívül is. Mégis sokaktól hallom azt, hogy ezt a nyarat már elengedték. Még ha a járvány elején volt is valahol szállásfoglalás, de a vírus miatt visszamondásra került, most, hogy már lehetőség is van rá, sokan maradnak otthon. Nemcsak az anyagiak mellett döntenek így sokan, hanem a bizonytalanság is mérvadó.

Minden szférában érezhető a visszaesés, amely a vírus számlájára írható. Az egyik legnagyobb vesztese ennek minden bizonnyal a turizmus. Nemcsak hazai szinten, hanem világviszonylatban is. Most, hogy a járvány miatti óvintézkedéseket feloldották, nagyobb lehetőség adódott arra, hogy utazzunk, még mindig visszafogottabbak az emberek. Ha vágyunk is külföldre, sokan kihagyjuk az idei nyáron. Nem merünk kockáztatni, hogy külföldre menjünk. A médiában ráadásul hallani a vírus terjedésének újabb hullámáról, ezért vagy az otthonmaradás vagy a belföldi nyaralás mellett teszik le sokan a voksukat.

A hazai turizmust is nagyon megfogta a járvány miatti bezárás, leállás. A vírus utáni élet most kezd igazán éledezni, valamint az időjárás is most vált igazán nyáriassá, így annak, aki tudott gazdálkodni a szabadságával erre az időszakra is, azok elképzelhető, hogy a hazai látványosságokat, turistahelyeket keresik fel, és nem külföldre mennek.

A hazai legvonzóbb hely a Balaton, de a hűsölésre való igény miatt a hegyvidéki szálláshelyeken is várhatóan megnövekszik a forgalom. Aki elvetette a nyaralás belföldi és külföldi ötletét is, attól még egynapos kirándulásokat lehet szervezni. Sokan pedig a vízparti helyeket keresik fel fürdőzés szempontjából. A horgászat és a kempingezés is kikapcsolódási lehetőséget biztosít azoknak, akik szeretik a természetet.

A strandok valószínűleg zsúfolásig megtelnek a nagyon meleg napokon, de aki ezt nem akarja megtapasztalni, otthon is van lehetősége, a saját medencéjére korlátozza a fürdőzést is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)